Mondhatnánk hogy a
történelem ismétli önmagát. Persze nem tökéletesen, de az
előzmények ismeretében mondhatjuk kísértetéjesen. A tavalyi
döntő első két mérkőzését éppen a Szolnok ellen, éppen
2-0al, és éppen parádés játékkal hoztuk. Érezte a Tisza parti
csapat, hogy minden mindegy alapon kell játszaniuk, és akkor még
lehet keresnivalójuk a sorozatban. Ennek a hozzáállásnak meg
is lett az eredménye. A negyedik mérkőzést , ha kis szerencsével
de behúzták és a mindent eldöntő ötödik csatát a Tisza parton
már nem adták ki a kezükből. Ékes példája annak, hogyan kell
egy veszett fejszét megtalálni, és azzal egy huszáros vágással
romba dönteni az ellen álmait.
Most rajtunk a sor! Nincs
mit szépíteni. 0-2, elveszett pályaelőny, lélektani előny
egyértelműen Pór Péter együttesénél van. Akár el is
könyvelhetnénk ezt a párharcot, mondván a sok csatát megért, és
kiélezett párharcot nyerő Szolnok nem tud hibázni. A nemzetközi
porondon szerzett tapasztalatával kisöpri csapatunkat a párharcból,
ha nem a saját szemünkkel láttuk volna mire képes ez az Albacomp,
ha komoly ellenféllel találja szembe magát. Az alapszakaszban oda
vissza megvertük őket. Azóta semmi sem változott. Nem minden nap
esik meg egy csapattal hogy 17! triplát dob, és az sem hogy
bármilyen helyzetből betalál. A nagy számok törvénye alapján
most egy végletekig kiélezett mérkőzésnek kell következnie,
reményeink szerint legalább 1 pontos Alba győzelemmel. Mi még
bizakodunk mert tudjuk, hisszük hogy ez a csapat nagy dolgokra
hivatott. Szeretnénk újra élni azt az érzést amit a tavalyi
döntő adott nekünk, és még sokáig, legalább 6 mérkőzésig
élvezni szeretnénk ennek a csapatnak a játékát. A receptet
ismerjük. Ellenállhatatlan játék, duzzadó önbizalom, és a
sikerekből merített erő kell hogy jellemezze a csapatot ma este.
Nekünk, szurkolóknak az a dolgunk hogy olyan hangulatot teremtsünk,
ami elhiteti a srácokkal ha tudnak extázisban játszani akkor
bármire képesek. Újra és újra csak abból a játékból tudnak,
tudunk erőt meríteni amivel legyűrtük őket az alapszakaszban
kétszer! Itt mindenkinek a legjobbjára lesz szükség! Nem baj ha
fáj nem baj ha már nincs levegő mert ha nem sikerül már édes
mindegy, de ez az opció elfogadhatatlan! Győzni kell! Fel kell
állni a földről és megmutatni az olaj fanoknak hogy azért nem
eszik olyan forrón azt a kását! Szóljanak a dobok! Lengjenek a
zászlók! Minden torokból harsogjanak a rigmusok! Ha csapat és
szurkoló vállvetve harcol a győzelemért annak minden bizonnyal
meg lesz az eredménye. Egy örök nótát idézzünk most fel és
legyen ez a jelszavunk az elkövetkezendő estére:
„Győzni kell! Győzni
kell! Az Albának győzni kell! Az ellenféltől ne félj! Mindig
győz a jobbik fél!”